Szövegíró, blogger! Minden témában tőlem neked!

Szalagavató ruha kölcsönző Döbrököz Tolna megye

Szalagavató ruha

Minden fiatal életében mérföldkőnek számít a szalagavató ruha beszerzése és a táncpróba, hiszen egy különleges időszakhoz kapcsolódnak. A végzős középiskolás tanulók hamarosan befejezik középfokú tanulmányaikat és kilépnek a „nagybetűs életbe”. A szalagavató ruha, a smink, az alkalmi frizura és a különféle kiegészítők nővé varázsolják a tizenéves lányokat, arról nem is beszélve, hogy általában mindenkinek meghatározó élményt jelent az esemény. A szalagavató hagyománya
Az 1800-as évek első felében a szlovákiai Selmecbányáról indult a szalagavató hagyománya. A feljegyzések szerint a településen található bányászati akadémián szerveztek először szalagavató estélyt, ahol a végzős diákok utolsó középiskolai tanévük első félévében ünnepélyes keretek között megkapták a szalagot. Utóbbi nemcsak tekintélyt kölcsönzött számukra, hanem kifejezte az oktatási intézményhez való tartozásukat is. A szalag feltűzése jelezte többek között a gyermekkor végét, a felnőtt élet kezdetét is. Azóta sok változáson ment keresztül a szalagavató hagyománya. Napjainkban a szalag feltűzését követően a végzős diákok műsorral vagy táncbemutatóval lepik meg iskolájukat és a meghívott családtagokat, az eseményt pedig a szalagavató bál vagy bankett követi.

Ruhák szalagavatóra
Többnyire a koreográfiától függ, hogy milyen ruhában jelennek meg a végzősök a szalagavatón. A lányok általában báli ruhát hordanak, amelynek színét, stílusát egyeztetik és egységesítik. A fehér nagyestélyi ruha, a klasszikus menyasszonyi ruha és a báli ruha a legelterjedtebbek. A fiúk varratott, egyforma öltönyt viselnek.

Hasznos tanácsok a szalagavató ruha kiválasztásához
Sokan döntenek a szalagavató ruha megvásárlása helyett a kölcsönzés mellett, mivel egy báli vagy menyasszonyi ruha megvásárlása több százezer forintos tételt jelenthet. Valószínűleg sok fiatal lány szívesen birtokolna egy álomszép estélyi vagy báli ruhát, ne felejtsük el azonban, hogy a szalagavató után nemigen kínálkozna több alkalom a ruha viselésére. Sokkal praktikusabb és olcsóbb kölcsönözni egy ruhát, minthogy a szülők hitelt vennének fel, vagy fizetésük jelentős részét a ruhára költenék. Diákigazolvány felmutatása esetén szalonunkban a tanulók kedvezményt vehetnek igénybe, így kedvező áron juthatnak hozzá a ruhához. Törekedjünk arra, hogy a választott darab ne csak szép, hanem kényelmes is legyen, hogy viselője egész este komfortosan érezhesse magát benne. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy mindenki az alkatának, egyéni adottságainak megfelelő ruhát válassza, hiszen hiába áll jól egy interneten látott menyasszonyi vagy báli ruha a modellnek, ha az illető teljesen más testfelépítéssel rendelkezik. Amennyiben a koreográfia nem ír elő szigorúan valamilyen fazont, próbáljunk az adottságainknak megfelelő és az egyéniségünkhöz illő ruhát kölcsönözni. Szánjunk időt a ruhapróbára, kérjük ki az eladó és egy barátnő vagy családtag véleményét is.

Egy jól kiválasztott ruha a megfelelő kiegészítőkkel hozzájárul ahhoz, hogy a szalagavató életünk egyik legemlékezetesebb eseménye legyen. Szalonunkban lehetőség van a ruha mellett a különféle kiegészítők (alkalmi cipő, ékszerek, hajdíszek) beszerzésére is. Érdemes mindent egy helyen megvásárolni vagy bérelni, és a ruhával együtt a kiegészítőket is felpróbálni. Ékszerek esetében igyekezzünk minél szolidabb darabokat választani, hiszen könnyen giccsessé válhat az összkép, ha a ruha mellett az ékszerek is merészek vagy túlzottan hangsúlyosak. A cipő kiválasztásánál tartsuk szem előtt, hogy egy egész estén vagy éjszakán keresztül fogjuk viselni, sőt táncolni is fogunk benne. Ha nem vagyunk hozzászokva a nagyon magas, vékony cipősarokhoz, válasszunk egy szolidabb, alacsonyabb sarkú cipőt (vagy az esemény előtt szánjunk kellő időt és energiát arra, hogy megtanuljunk magabiztosan mozogni benne).

<-- Vissza a Szalagavató ruha kölcsönző Döbrököz Tolna megye blog oldalra!